2025. szeptember 12.,
péntek
Budapesten:
Kissé felhős idő. Enyhe északnyugati szél fúj. A
legalacsonyabb éjjeli hőmérséklet
15, a legmagasabb nappali 27 fok köré várható.
Az ország területén:
Az éj második felére mindenütt eláll az eső, nagy területen kiderül,
hajnalra aztán - főként keleten - alacsonyszintű rétegfelhőzet
képződhet. Pénteken a rétegfelhőzettel borított vidékeken is előtűnik a
Nap, így ezt követően arrafelé, csakúgy, mint az ország más részein is,
gomolyfelhős, napos időnk lesz. Zápor csak kevés helyen lehet. Gyenge
vagy mérsékelt szél
fúj. Éjszaka 12, 18 fok, az északi völgyekben 10, 11 fok is lehetséges; napközben
24, 29 fok közötti hőérték várható.
Orvosmeteorológia:
Nincs front felettünk.
Távolabbi kilátások
szombattól keddig: Szombaton és hétfőn a napsütés lesz
jellemzőbb és a csapadékhullás esélye kisebb. Vasárnap és kedden
ugyanakkor frontok teszik tiszteletüket térségünkben, felhőzetükből eső
képződhet, főként vasárnap pedig zivatar is kipattanhat. A hőmérsékleti
értékek nagyobbrészt nem változnak jelentősen, legfennebb a frontok
átvonulása járhat némi lehűléssel a tartósabban csapadékos vidékeken. Éjszaka
szombaton 11, 18, kedden 8, 15 fok; napközben szombaton 24,
29, kedden 21, 29 fok közötti hőérték várható.
TELEPÜLÉSEK
VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA (2025. SZEPTEMBER 12.)
TELEPÜLÉS |
IDŐKÉP |
SZÉL (INTENZITÁS,
IRÁNY) |
HŐMÉRSÉKLET (MIN/MAX
°C-BAN) |
Budapest |
Kissé felhős |
Enyhe északnyugati |
15/27 |
Baja |
Derült |
Enyhe északkeleti |
15/28 |
Békéscsaba |
Derült |
Enyhe északkeleti |
16/27 |
Debrecen |
Kissé felhős |
Enyhe északi |
17/26 |
Dég |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
14/27 |
Dunaújváros |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
14/27 |
Eger |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
14/26 |
Esztergom |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
14/26 |
Érd |
Kissé felhős |
Enyhe északnyugati |
15/27 |
Győr |
Kissé felhős |
Enyhe keleti |
14/26 |
Hódmezővásárhely |
Derült |
Enyhe északkeleti |
16/28 |
Jászberény |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
13/27 |
Kaposvár |
Kissé felhős |
Enyhe északi |
15/26 |
Kecskemét |
Derült |
Enyhe északkeleti |
12/28 |
Makó |
Derült |
Enyhe északkeleti |
16/27 |
Miskolc |
Kissé felhős |
Enyhe északnyugati |
15/26 |
Nagykanizsa |
Zápor |
Enyhe északkeleti |
15/25 |
Nyíregyháza |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
17/26 |
Pécs |
Derült |
Szélcsend |
16/28 |
Salgótarján |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
11/25 |
Sopron |
Kissé felhős |
Enyhe északkeleti |
15/24 |
Szeged |
Derült |
Enyhe keleti |
16/28 |
Szekszárd |
Derült |
Enyhe délnyugati |
15/28 |
Székesfehérvár |
Derült |
Enyhe északnyugati |
14/26 |
Szolnok |
Derült |
Enyhe északkeleti |
14/27 |
Szombathely |
Kissé felhős |
Enyhe keleti |
15/25 |
Tatabánya |
Kissé felhős |
Enyhe északi |
14/26 |
Veszprém |
Kissé felhős |
Enyhe északnyugati |
15/25 |
Zalaegerszeg |
Zápor |
Enyhe délkeleti |
15/25 |
Bécs
– Wien (A) |
Zápor |
Enyhe északnyugati |
15/18 |
Gmunden (A) |
Erősen fátyolfelhős |
Enyhe északnyugati |
15/20 |
Graz (A) |
Zápor |
Szélcsend |
12/15 |
Innsbruck (A) |
Esős |
Szélcsend |
4/9 |
Kismarton
- Eisenstadt (A) |
Zápor |
Enyhe északnyugati |
16/24 |
Klagenfurt (A) |
Esős |
Enyhe déli |
10/13 |
Linz (A) |
Erősen fátyolfelhős |
Enyhe északnyugati |
15/20 |
Murau (A) |
Esős |
Enyhe déli |
10/13 |
Salzburg (A) |
Esős |
Szélcsend |
15/19 |
Bukarest
- Bucureşti (RO) |
Zápor, zivatar |
Enyhe északkeleti |
19/22 |
Arad (RO) |
Derült |
Enyhe északi |
18/26 |
Bákó
- Bacău (RO) |
Esős |
Gyenge délkeleti |
18/19 |
Beszterce
- Bistriţa (RO) |
Zápor, zivatar |
Enyhe északkeleti |
14/18 |
Botoşani (RO) |
Esős |
Enyhe keleti |
17 |
Brassó
- Braşov (RO) |
Zápor, zivatar |
Enyhe délnyugati |
16/20 |
Constanţa (RO) |
Zápor, zivatar |
Enyhe keleti |
20/21 |
Craiova (RO) |
Zápor |
Enyhe északkeleti |
20/27 |
Csíkszereda
- Miercurea Ciuc (RO) |
Zápor, zivatar |
Enyhe északnyugati |
16/19 |
Dés
- Dej (RO) |
Kissé felhős |
Szélcsend |
17/23 |
Fogaras - Făgăraş (RO) |
Zápor, zivatar |
Enyhe délnyugati |
16/20 |
Galaţi (RO) |
Esős |
Enyhe keleti |
20/23 |
Gyergyószentmiklós
- Gheorgheni (RO) |
Zápor, zivatar |
Szélcsend |
15/19 |
Gyulafehérvár - Alba Iulia (RO) |
Zápor |
Enyhe délkeleti |
18/23 |
Karánsebes - Caransebeş (RO) |
Zápor |
Enyhe északkeleti |
15/21 |
Kolozsvár - Cluj-Napoca (RO) |
Kissé felhős |
Szélcsend |
17/23 |
Marosvásárhely
- Târgu Mureş (RO) |
Zápor |
Enyhe délkeleti |
18/23 |
Máramarossziget
- Sighetu
Marmaţiei (RO) |
Zápor |
Enyhe északkeleti |
17/22 |
Nagyenyed
- Aiud (RO) |
Zápor |
Enyhe délkeleti |
18/23 |
Nagyszeben - Sibiu (RO) |
Zápor |
Enyhe délkeleti |
18/23 |
Nagyvárad - Oradea (RO) |
Zápor |
Enyhe keleti |
19/24 |
Râmnicu Vâlcea (RO) |
Zápor |
Enyhe keleti
|
18/21 |
Szatmárnémeti
- Satu Mare (RO) |
Kissé felhős |
Enyhe keleti |
18/24 |
Szörényvár - Drobeta Turnu Severin (RO) |
Zápor |
Enyhe északkeleti |
19/23 |
Temesvár
- Timişoara (RO) |
Derült |
Enyhe északi |
18/26 |
Torda -
Turda (RO) |
Kissé felhős |
Szélcsend |
17/23 |
Turnu Măgurele (RO) |
Zápor, zivatar |
Enyhe északkeleti |
21/26 |
Zilah -
Zalău (RO) |
Zápor |
Enyhe délnyugati |
17/22 |
(Forrás: met.hu;
MTVA-text)
|
|
|